Blog

Elváltam. Pedig nem így terveztem. Mégis megtörtént. Jó sokáig tartott, mire megbékéltem a helyzettel, de végül is sikerült. Minden, ami ennek kapcsán történt, a sorsom részévé vált. A fájdalom is, a tanulságok is, a változások is. Az álmaim halála és az életem újjászületése. Hála minden olyan személynek, körülménynek és módszernek, amely hozzájárult, hogy kikeveredjek a válságból. Ebben az írásomban azt kutatom, hogy a családállítás elmélete és gyakorlata hogyan képes segíteni az elengedésben, a válás okozta sebek gyógyulásában. A megelőzés lehetőségeiről A jól sikerült párkapcsolat apró titkaiban írtam bővebben.

Egy olyan embert kell meggyászolni, aki még él

Nekem a házasságom felbomlása eddigi életem legsúlyosabb, legmegrázóbb élménye volt. Sokáig csak a veszteséget láttam benne. Teljesen egyetértek Singer Magdolnával, a gyász, a válás és újrakezdés ismert magyarországi szakértőjével, aki azt írja, hogy a válás fájdalma felülmúlhatja egy szeretett személy halála fölött érzett fájdalom érzését. „Egy olyan embert kell ugyanis meggyászolni, aki még él.”

Nem kezdtük volna bele a kapcsolatba, ha nem lett volna ígéretes és vonzó. Boldogságot reméltünk. Amikor egymás mellett döntöttünk, akkor egymás életének részeivé váltunk. Kialakult közöttünk egy kötelék. Amikor ezt a köteléket elvágjuk, akkor ott óhatatlanul megjelenik a hiány, a veszteség, a kudarc, a fájdalom vagy a bűntudat érzése. Nagyon sok tényezőtől függ, hogy kit mennyire visel meg egy válás, de legtöbbünknek őszintén fáj, hogy ez történt.

Elismerem, hogy fáj

A kapcsolattól ugyanúgy el kell búcsúzni, a házasságot ugyanúgy meg kell gyászolni, mint egy szerettünk halálát. Igaz, a válási krízis a legtöbb krízishelyzethez hasonlóan, magában hordozza a növekedés, a fejlődés lehetőségét. De azért ezt nem adják ingyen. Ha nem tudjuk feldolgozni a történteket, megakad az életünk. „Azok az elmúlt kapcsolatok, amelyek nem kapták meg a lelkemben az őket megillető helyet, megkötik az energiákat. Ellenállásokat alkotnak, és akadályozzák, csökkentik az energiáim áramlását.” (Peter Orban)

Ahhoz, hogy az energiák szabadon tudjanak áramolni, először is el kell ismernünk a fájdalmat. Sőt át is kell éreznünk azt. Harminc év együttlétet ki tudna egy csettintésre elengedni? Én rengeteget sírtam. Nem tudtam nem sírni. A sírás segített megszabadulni sok elfojtott negatív érzéstől. És beszéltem is sokat a fájdalmamról. Szerencsére voltak mellettem olyan barátok, akikkel őszintén meg tudtam osztani az érzéseimet.

Egy családállításban, ha valakinek az a szándéka, hogy lezárja a kapcsolatát a volt partnerével és elengedje őt, akkor a felmerülő érzelmeket a maguk tiszta formájában át lehet élni, ki lehet fejezni, ki lehet mondani. Az igazság átélése és kimondása már önmagában elindítja a tisztulási folyamatot. Ezen túlmenően a felszínre kerülhetnek olyan rejtett dinamikák, amelyek teljesen új fényben láttatják a helyzetet.

A válások mögött tudattalan dinamikák rejlenek

Amikor egy férfi és egy nő találkozik, akkor ott nem csak két ember, hanem két családrendszer is kapcsolódik. Mindkét fél a származási családjából érkezik és annak megoldatlan feladatait is magával hozza. Működésbe lép egy olyan rejtett dinamika, amely túlmutat a két személyen.  Egy kapcsolatban rengeteg bizonytalan, előre nem sejthető elem van.

A felszínen esetleg azt látjuk, hogy katasztrofális, amit a két ember egymással művel. Pedig látszik, hogy tényleg összetartoznak. Egy tágasabb szemszögből nézve kiderülhet, hogy valamelyikük egy sors összefonódásban ragadt és ennek következménye a sok harc, a „se veled, se nélküled” kényszerű állapota.

A válások mögött nagyon gyakran sorstévesztések rejlenek. Valamikor, valamilyen módon a partnerek belesodródtak valaki másnak a sorsába. Egy korábbi generációban valakinek nem sikerült valamit megoldani és a közös családlélekhez való kötődés következtében egy későbbi generáció tagjának ismét szembe kell néznie a feladattal.

Hogyan szabadulhatunk ki a sors összefonódásokból?

A megoldás ilyenkor az, hogy a pár mindkét tagja egymástól függetlenül a helyére kerüljön a származási családban. Ez ad esélyt, hogy megszabaduljanak a láthatatlan a kötésektől, a sorstévesztésekből. A családállításban hatalmas súlyokat le lehet tenni. Halljuk a megkönnyebbült sóhajokat, látjuk a megváltozott a testtartást. Az arcok felderülnek. A terhek letétele után a pár tagjai egészen más szemmel néznek egymásra. A képviselők ilyenkor azt szokták mondani: „mintha most látnám őt először igazán”.

A szakítás valódi oka titok

Egy kapcsolatban sokkal nagyobb erők működnek, mint aminek tudatában vagyunk. Vajon miért pont arra az emberre mondunk igent, akibe éppen beleszeretünk? Ki tudja? Előtte ezer másikra nemet mondtunk, ő viszont nagyon is kellett nekünk. De miért pont ő? Már maga a párválasztás is egy rejtély.

És vajon mi a valódi célja egy adott kapcsolatnak? Igazából mire szövetkezett a két lélek? Ki tudja biztosan? Lehet, hogy a párnak az a fő küldetése, hogy egy gyermeket elindítsanak az életbe. Vagy valamiben segíteniük kell egymást. Vagy közösen létrehoznak valami értékeset. Sokszor ezek a dolgok csak menet közben derülnek ki. Amikor bekövetkezik egy szakítás, a válás valódi oka végső soron szintén egy titok. Pilinszky egy sora jut erről eszembe: „Megtörtént, holott nem követtem el.”

Az alázatos szakítás

Amikor egy szakításnál az okokat keressük, akkor magunkban azt gondoljuk: „ha tudtam volna mi az ok, akkor meg tudtam volna akadályozni a szakítást.” De a valóság az, hogy nem tudtam. Én jó sokáig erőlködtem, hogy mindent megértsek. Kigondoltam, hogy hogyan lehetett volna másként. Agyonelemeztem a történteket. Hiába.

Utólag már belátom, hogy ez a fajta racionalizálás a fájdalom elkerülésére tett kétségbeesett próbálkozásaim egyike volt. Szerettem volna meg nem történtté tenni azt, ami visszavonhatatlanul megtörtént. Fokozatosan sikerült csak belátnom, hogy bármennyire bosszantó is, az igazság az, hogy nem tudom irányítani a sorsot. Nagyobb, mint én.

Még ha az egyik fél valamilyen égbekiáltó hibát követett is el és ezt tekintjük a válás egyértelmű okának, akkor is ott a nagy titok. Mi vezethetett egy ilyen égbekiáltó hiba elkövetéséhez? Az emberek fölött ítélkezni nem nehéz. Úton útfélen ezt tesszük. Ahhoz azonban, hogy be tudjuk látni, hogy nincs hatalmunk tisztán átlátni és megváltoztatni a helyzetet, óriási alázat kell. Igaz, az alázat jutalma is óriási. Békét teremt.

Vállalom a felelősség rám eső részét

Mivel a házasságban egyenrangú kapcsolatról van szó, ezért a válás során mindig közös a felelősség. Mindig. Meg kell értenünk, és fel kell vállalnunk a felelősség ránk eső részét. Egy családállításban a szakításkor a két ember kölcsönösen ki szokta mondani egymásnak: „Vállalom a felelősség rám eső részét, hogy a kapcsolatunk elromlott. A rád eső részt pedig meghagyom neked.” Persze lehet hogy csak hosszas előkészítő szakasz után tudják ezt őszintén kimondani. De meg szokott történni.

Ahogy az oldási folyamat halad előre, előbb-utóbb elérkezik az a pont, ahol a pár tagjai tiszta szívvel meg tudják köszönni egymásnak mindazt, amit egymástól kaptak. Ez azért sikerülhet, mert amikor elég mélyre ásunk, akkor a negatív érzések mögött felszínre bukkan az alap érzelem, ami nem más, mint a szeretet. Főleg ahol gyerekek is vannak, hatalmas az ajándék, amit egymásnak adtak. „Nagyon szerettelek. Amit adtam neked, azt szívesen adtam. Te is sokat adtál, ezt köszönöm neked. Köszönöm a legnagyobb ajándékot és ezek a gyermekeink.”

A családállítás folyamatában a saját fájdalmunkon túl megláthatjuk azt a fájdalmat is, amit mi okoztunk a másiknak. Megrázó tapasztalás lehet, de nagyon emberi. Közelebb hozza egymáshoz a feleket.

Az elengedés nem ugyanaz, mint a végleges elszakadás

Az elengedés és a végleges elszakadás két egészen különböző dolog. Ha én éveket, évtizedeket együtt töltöttem valakivel, akkor a kötődés attól még nem szűnik meg, hogy szétköltözünk, vagy egy bíró kimond egy ítéletet. Ha sosem látom az életben, a kapcsolat akkor is része marad az életemnek. Pláne, ha még gyermekeink is vannak.

Ezt el szoktuk ismerni. Például így: „Te vagy az első férjem és bár elváltunk, akkor is az első férjem maradsz, és helyed van a szívemben.” Viszont a kapcsolódás formája szükségszerűen megújul. Szerencsés esetben egyetértésben ki tudunk alakítani egy mindenki számára megfelelő új változatot. Ha ez sikerül, akkor az egyrészt jó a gyerekeknek. Másrészt könnyebben találhatunk új párt.

Hitünk újrahuzalozása

Egy válás során rendszerint újrahuzalozzuk a hitünket. Meg is erősödhet, meg is törhet, de nem marad érintetlen. Egy olyan megrázó helyzet, mint egy válás lehetőséget nyújt arra, hogy túlnőjünk önmagunkon. Persze esélyt ad arra is, hogy beleragadjunk az önsajnálatba. Van, aki nem tud tovább lépni és akár egész életében hordozza begyógyítatlan sebeit. A terápia segít meglátni, hogy a krízis egy lehetőség, amin keresztül közelebb juthatunk önmagunkhoz. Olyan rejtett erőforrásokra bukkanhatunk, amit álmainkban sem gondoltunk volna.

Ha megengedjük magunknak, hogy megéljük a fájdalmunkat, ha őszintén meggyászoljuk a sikertelen kapcsolatot, ha felszabadítjuk magunkat a sorskötésekből, akkor újra szabaddá válhatunk. Ráébredhetünk, hogy a szakítás után is van élet. „Köszönöm, amit tőled kaptam. Hálás vagyok mindazért, amit veled megéltem. Szeretettel elengedlek. Itt és most továbblépek. Tiszta lappal új életet kezdek.”

Csapás vagy áldás?

Van Anthony Mellonak egy kis példázata, aminek „Csapás” a címe. „Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgószél tövestől kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keressen magának. Végül is egy erdőbe ért, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől.” Ha az elszáradt fa a helyén maradt volna, akkor semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja a biztonságát, és elrepüljön. A látszólagos szerencsétlenség tehát növekedést eredményezett.

Az “Ízek, imák, szerelmek” című filmben ezt így fogalmazza meg a főszereplőnő: „Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjáépüléshez. (…) Sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz, ha elválunk.”

Ugyanígy nekünk is megvan rá a lehetőségünk, hogy a válási krízisből szeretetben és együttérzésben növekedve kerüljünk ki. Óriási erő van abban, amikor életünk fontos ügyeit megnyugtató módon rendezzük.

**

Ha szívesen részt vennél egy egyéni vagy csoportos családállításon, akkor az alábbi gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.