A Hellinger-féle Szeretet Rendek életünk ezernyi kapcsolati helyzetében alkalmazhatóak. Az előző bejegyzésben a párkapcsolati vonatkozásokról írtam, most arról lesz szó, hogyan is érvényesülnek ezek a rendek a szülők és gyerekek közötti kapcsolatban.
A kis unokám csodálatos tanításokat ad nekünk a szeretetről. Még egy éves sem volt, amikor észrevettük, hogy amikor a szülei a karjukban tartják, olyankor a kis kezével egymás felé tolja a fejüket. Mintha rá akarná venni őket, hogy közeledjenek és csókolják meg egymást. Eleinte kicsit kételkedtünk, talán csak beképzeljük, vagy félreértjük, de nem. Ugyanezt többször megtette velünk is, amikor a Párommal vigyáztunk rá. Határozottan látszik, hogy élvezi, amikor a környezetében szeretgetik egymást az emberek. Persze vesszük a lapot, hadd örüljön, a szeretgetés jót tesz mindenkinek. 🙂
Amikor látogatóba jön hozzám, szoktunk cicás képeket nézegetni. Régi naptárból kivágott lapok, cica az avarban, cica a hóban, cica virágokkal, cica az esőben. A nagy kedvenc a puszilkodós cicás kép. Telihold, egy fekete és egy fehér cica épp összeérinti az orrocskáját. Ők a puszilkodós cicák. Vissza-visszatérünk ehhez a képhez, egy ideje már ő is aranyosan cuppog hozzá. Sőt, most hogy már nagyobb, időnként kitüntet minket is egy-egy saját puszival 🙂 Egy ilyen ártatlan pici gyerekben olyan végtelen derű és szeretet van. Látszik, hogy mennyire jó neki, amikor a környezet is rezonál erre. Miért mondom mindezt?
Sosem boldogabbak a gyerekek, mint amikor a szüleik igazi párt alkotnak
Egy gyereknek az adja a legnagyobb biztonságot, ha a szülei szeretik egymást és ő érzi ezt. Itt van ő, az apró, kiszolgáltatott gyermek. Kötődik a szüleihez, sőt függ tőlük. Viszont ha a szülei harmonikus légkört biztosítanak, akkor ő teljesen rendben van. Mi kellene még?
A Hellinger nevéhez fűződő szeretet rendjei azt üzenik a szülőknek, hogy azután se feledkezzenek meg a párkapcsolatuk elsőbbségéről, amikor gyermekük születik.
Mivel a szülők egymás iránti szerelme alapítja a családot, ezért ez a szeretet korábbi, mint a gyermekük iránt érzett szeretet. A nő úgy válik anyává, hogy mellette van a férfi, és amikor megszületik a gyermek, akkor a gyermekében a férjét is szereti. Így a gyermeke iránti szeretete a társa iránti szeretetének a folytatása. Ez persze fordítva is így van. Az apa gyermeke iránti szeretete a párja iránti szeretetének a folytatása. Tehát a szülők egymás iránti szeretete a kiindulópontja, a táptalaja a gyermekek iránti szeretetnek.
A párkapcsolat elsőrangúsága biztonságot ad a gyermeknek
Ha a szülők egymás iránti szerelme megőrzi az elsőrangúságot, akkor is, amikor gyermekeik születnek, akkor a gyerekek nagyon otthonosan érzik magukat és elégedettek. Miért? Mert beágyazódnak egy tőlük függetlenül is működő rendszerbe. A szülőké a felelősség, nincs rajtuk felesleges teher. Szabadon lehetnek gyerekek. Sosem boldogabbak a gyerekek, mint amikor azt érzik, hogy a szüleik jól megvannak, szeretik egymást és igazi párt alkotnak.
Túl nagy teher a gyereknek, ha ő a felelős a szülei boldogságáért
Amikor a szülők egymás iránti szerelme nem őrzi meg az elsőrangúságot, miután gyermekük születik, hanem túlzott figyelemmel fordulnak az utód felé, akkor az megzavarja a Rendet. Olyan mintha az anya és az apa azt mondaná, hogy elsőrangúan szülők vagyunk, és csak másodsorban egy pár. De hát ez nem lehet igaz, hisz a gyermek egy már korábban is létező kapcsolatba érkezett.
Ha a szülők a gyereket helyezik az első helyre, akkor az sem a partnernek, sem a gyereknek nem tesz jót. Gondoljunk csak bele, milyen nyomás nehezedik egy gyerekre, ha azt érzi, hogy őérte vannak a szülei. Mintha ő lenne a felelős a szülei boldogságáért. Túl nagy teher ez egy gyereknek.
Mindent odaadunk, amink csak van
Természetesen az a legjobb, ha a szülők odaadóan törődnek a gyermekeikkel és megadnak nekik minden tőlük telhetőt, de úgy, hogy közben nem feledkeznek meg az egymás iránti szerelmük elsőbbségéről. A gyerekeknek nagyon jó érzés, hogy odatartoznak a szülőkhöz. Ennél már csak az jobb, ha azt is látják, hogy a szülők is odatartoznak valahová. Ha a szülők nemcsak egymást és őt szeretik, hanem kapcsolódnak a saját családi gyökereikkel. Így nem „csak” egy anyát és apát kapnak, hanem az ősök erejét is maguk mögött tudhatják.
Amikor a szülők harcolnak egymással, akkor a gyermekben is harc dúl
Ha a két szülő között egyetértés uralkodik, akkor a gyerek mindig tudja, mihez tartsa magát, mihez igazodjon. Biztonságban érzi magát és szívesen követi a szüleit. Ha a férfi tiszteli a nőt és a nő tiszteli a férfit, akkor a gyermekek is úgy érzik, hogy tisztelik őket. Amikor egyik vagy akár mindkét szülő elutasítja a párját, akkor a gyermekek is óhatatlanul kapnak ebből az elutasításból. Hiszen a gyermek az elutasított szülőből is ered. Ez fájdalmas és nyomasztó érzés a gyerek számára.
Az is összezavarja a gyermeket, ha az anya mást vár el a gyerektől, mint az apa. Amikor a szülők harcolnak egymással, akkor a gyermekben is harc dúl. Különösen az terheli meg a gyereket, ha egymás ellen keresnek szövetségest a gyerekben. Ha valamelyikük a maga oldalára akarja állítani a gyereket a társa ellenében. Ez visszaélés a gyerekkel a saját célok érdekében és árt vele a kicsinek. Sajnos ahol harc van, ott valaki mindig sérül.
A gyerek mindkét szülőhöz hűséges
A gyermek mindkét szülőjéhez tartozik. Hatalmas az a szeretet, amely a gyereket a családjához köti. Bármit is tesznek vele, bárhogy is bánnak vele, ő oda akar tartozni hozzájuk. Amikor a két szülő egymással ellenséges viszonyban van, akkor könnyen lehet, hogy a gyerek az egyikük pártjára áll, a másiktól pedig elfordul. Kívülről úgy látszik, hogy az egyik szülője mellett dönt, és akár súlyos vádakkal illeti a másikat. Azonban tudnunk kell, hogy szíve mélyén az édesanyjához és édesapjához egyformán szorosan kötődik. Az egyikkel nyíltan, a másikkal titokban érez lojalitást.
„Csak nehogy te is olyan legyél, mint az apád.”
Vegyünk például egy fiút, akinek az apja alkoholista és ettől szenved az egész család. Az anya szidja a férjét és azt mondja a fiának: „Csak nehogy te is olyan legyél, mint az apád. Nézd, milyen szánalomra méltó csődtömeg.” A fiú a felszínt tekintve valószínűleg az anyát fogja követni és ő is megveti az apját. Csakhogy mindeközben ha akarja, ha nem, szolidaritást fog érezni az apával. Hiszen az apja. Tőle kapta az életet.
Mivel a lelke hű akar maradni az apához is, ezért erős a késztetés, hogy hasonlítson rá. Például úgy, hogy amikor majd felnő, követi az apját és ő is az alkohol rabjává válik. Vagy valahogy „véletlenül” úgy alakul az élete, hogy egy szánalomra méltó csődtömeg lesz. Ez azért van, mert egyfajta tudattalan szövetségre lép az elutasított szülővel. Elvégre két szülőből van és ő az anyával és az apával is igazságos akar lenni.
Igent mondani az élet forrására
A gyermeknek persze nem kell feltétlenül átvennie az apja alkoholizmusát. A szülő hibájából erényt is kovácsolhat és erőt is meríthet belőle. Paradox módon akkor szabadul ki leghamarabb a negatív mintából, ha igent tud mondani az apjára, annak problematikus dolgai ellenére is. Az anya ebben úgy tudna segíteni – ha hajlandó rá – hogy elismeri és elfogadja, hogy a fia az apához is tartozik. Elvégre, aki nem fogadja el valamelyik szülőjét, az elvágja magát az élete forrásától és nem lesz ereje. Erről bővebben A Családból fakadó erő bejegyzésben olvashatsz.
A teljes erő
A gyermek akkor lesz birtokában a teljes erejének, ha a szülein túl, távolabbra is lát. Ha a szülei mögött tudja a nagyszülőket, dédszülőket, ükszülőket is. Ha látja, érzi, hogy a szülők is a részét alkotják valami nagyobbnak. Egy hatalmas rendszernek. Bármit kap ettől kezdve a szülőtől, akár jót, akár rosszat, sokkal könnyebb így elfogadni, hisz nem csak a szülőtől kapja, hanem messzebbről, egy sokkal mélyebb forrásból.
Amikor beilleszkedünk a nagy családi áramlatba
Szülőként annál inkább vagyunk erős támaszai a gyermekeinknek, minél inkább összhangban tudunk lenni az élet végtelen áramlatával. Sokan tapasztalhatjuk, milyen áldásos hatással van a gyerekekre, ha együtt lehetnek a nagyszülőkkel, dédszülőkkel. Belekóstolhatnak a korábbi generációk világába. A családból fakadó erőt már egy olyan aprócska dolog is közvetítheti, ha kiteszünk egy fényképet a szobánkba, amin korábbi generációk tagjai szerepelnek, és időnként tisztelettel rápillantunk.
Ránk is és a gyermekeinkre is igaz, hogy minél mélyebben ágyazódnunk bele a nagy családi áramlatba, annál kevésbé fenyeget bennünket a magányosság vagy az üresség érzése. Ellenkezőleg. Stabilak leszünk és erősek. A generációkon átáramló összetartozás érzéséből bizalom és nyugalom fakad. Az élet és a többi ember elfogadása és tisztelete. Érdemes tehát gyógyítanunk a családrendszerünket ért sérüléseket. Láthatjuk, hogy nemcsak önmagunknak, hanem gyerekeinknek is milyen óriási szolgálatot teszünk ezzel.
**
Ha szívesen részt vennél egy egyéni vagy csoportos családállításon, akkor az alábbi gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.
