A családállítás módszere hatékonyan segít a múlt sebeinek gyógyításában, de ez közel sem jelenti azt, hogy az lenne a célunk, hogy folyamatosan hátrafelé nézzünk és mindig csak a múlttal foglalkozzunk. Ugyanúgy értelmetlen lenne fölöslegesen bolygatni a múltat, mint ahogy értelmetlen lenne, ha tagadnánk, hogy a múlt eseményei hatással vannak a jelenünkre.
„Ez is el fog múlni”
Van egy régi történet egy királyról, aki folyton a boldogság és csüggedtség állapota között ingadozott. Mivel tudatában volt, hogy hangulatváltozásai micsoda károkat okoznak, és mivel már belefáradt önmagába, ezért kivezető utat keresett. Egy bölcs segített neki. Adott a királynak egy gyűrűt, amelybe egy szöveg volt bevésve.
Meghagyta, hogy mindig hordja az ujján a gyűrűt és bármi történjék is, mielőtt azt jónak vagy rossznak nevezné, érintse meg és olvassa el a rajta lévő szavakat. Ha így tesz – ígérte a bölcs – végre békességben élhet. A gyűrűre írt szöveg így szólt: „Ez is el fog múlni.”
A tanítás szerint a vágyott békességet a jelenben találhatjuk meg. Szükségünk is van a leckére, mert valljuk be, azért elég gyakran el szoktunk kalandozni a múltba, illetve a jövőbe. Hol aggódunk a jövő miatt, hol a múltbeli sérelmeinket dédelgetjük. Életünk folyamatos változásban van, és bár időnként szívesen megállítanánk vagy felpörgetnénk az idő kerekét, mégis minden a maga rendjében halad előre. Összhangban lenni ezzel a változékonysággal és valódi egyensúlyt találni egyáltalán nem kis feladat.
Felesleges a múlttal foglalkozni?
„Hagyjuk a múltat. Ami megtörtént, megtörtént. A múlton úgysem lehet változtatni”– mondják sokan egy lemondó sóhaj és egy laza kézlegyintés kíséretében. Vajon miért mondják? Talán azért mert a kisujjukban van Eckhart Tolle a most hatalmáról szóló minden tanítása és már tökéletesen megvalósították a jelen pillanatban élést?
Vagy sokkal inkább azért, mert jó néhány olyan kellemetlen élmény kísérti őket a múltból, amit legszívesebben kiradíroznának, de legalábbis jórészt átírnának. Mivel utólag már sem átírni, sem kiradírozni nem lehet, ezért marad a „ne is foglalkozzunk vele”, „ami elmúlt, elmúlt.” De vajon egy ilyen hárító hozzáállás elég ahhoz, hogy valóban elmúljon a múlt?
Ma már dédnagymama. Egyszer réges-régen történt vele valami szörnyűség, valami nagyon-nagyon rossz. Akkoriban alig múlt tíz éves, de mintha ott megállt volna az idő. A régi történet azóta is kitölti gondolat-és érzelemvilágának hatalmas részét. Napról napra, percről percre átszövi a mindennapjait. Hol kimondva, hol elfojtva, hol csendesen méltatlankodva, hol hangosan fortyogva. Itt van benne, itt van körülötte. Itt van az elrévedő tekintetében, itt van múlt idéző szavaiban. Nem lehet nem észrevenni. Közben felnőttek a fiai és a lányai, sőt már az unokái is. A gyermekei és unokái számára ő az édesanya, ő a nagymama, aki a múltban él. Eltelt hetven valahány év, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elmúljon a múlt. Ilyen az, amikor a múlt jelenebb a jelennél.
Tegyük helyére a múltat, hogy a jelenben élhessünk
Elvetette. Úgy érezte, nincs más választása. Ide, ilyen körülmények közé hogyan is jöhetne egy gyerek? Minden ellene szólt. Tudta, mit tesz, de amikor megtörtént, akkor valami megtört benne. Megbánta. Úgy érezte bűnt követett el. Megölte a gyermekét. Várta a büntetést, de nem történt semmi. Mivel nem tudott megbocsájtani magának, saját maga bírájává vált és elkezdte önmagát büntetni. Érdemtelennek minősítette magát. Megkérdőjelezte létezése értékességét. Amikor megfogant a következő gyermek, azt biztosan tudta, hogy még egy ilyen veszteséget nem viselne el. Meg is született a pici, de a mardosó bűntudat miatt szinte alig látta. Lélekben nem volt jelen. Milyen nagy kár, hogy nem tudta, a múltnak el szabad múlnia. Ha kegyelmet adott volna magának, talán a halott gyermek is könnyebben békére lel, az élő pedig részesülhetett volna a gondoskodó anyai szeretet melegségéből. Nem tud múlni a múlt, ha nem hagyják.
Sokan, akiket valami komoly trauma ért életük során, nem vesznek tudomást arról, hogy a dolog már elmúlt. Hogy vége. Hogy túlélték. Hogy már más idők járnak. Azonosulnak áldozati énjükkel és ezt olyannyira magától értetődőnek veszik, hogy nem is jut eszükbe ezen változtatni. Sérelmeik őrizgetését tartják az egyetlen lehetséges hozzáállásnak.
Van, akinek feltűnik, hogy a családjában bizonyos negatív történések generációról generációra megismétlődnek és elege lesz ebből.Vagy a saját életében ismétlődik folyton ugyanaz a nem kívánt helyzet. Megjelenik az igény, hogy változtasson, akár a saját érdekében, akár azért mert nem akarja a gyerekeinek tovább adni a mintát.
Mivel már eléggé motivált, hogy elengedje a szenvedéshez való ragaszkodást, ezért eljön egy családállításra, vagy egyéb terápiába, ahol megtörténhet a régi berögződések letétele. Egy családállítási folyamatban csak annyit időzünk a múltban, amennyi ahhoz szükséges, hogy a konkrét helyzetben elhárítsuk az akadályokat. Semmiképpen sem cél a múlt oltárán feláldozni a jelenünket.
Ahogy Pál Feri atya mondja: „Annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell a helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.” Meglehet, a helyre tételhez szükségünk lesz elszántságra, nyitottságra és kitartásra, mint ahogy arról a Bátorság kell a boldogsághoz bejegyzésben írtam. Az eredmény azonban kárpótolni fog.
„Gyógyító hatása van, ha a múltnak el szabad múlnia”
Mire megszületett, a szülei már el is váltak. Az apával és annak családjával kapcsolatosan nemhogy kellemes élményei, még információi is alig vannak. Születésekor már minden nagyszülő halott volt. Testvére nincs. Hogy mit tudunk mégis a családról? Két fontos dolgot. Az egyik, hogy ameddig ellátunk, a nőket bántalmazták. A másik, hogy a gyerekek is kaptak rendesen. Kritikát, verést, szidalmat. A kötődésen keresztül a generációk sora az élet mellett ezt a szerencsétlen hagyományt is örökítette. Amikor megkérdeztem, hogy ki volt a családban, akitől szeretetet kapott, hosszan hallgatott. Még ő maga is meglepődött a helyzet súlyosságán. Később megemlítette, hogy a nagybátyja azért jóindulatúan viszonyult hozzá. Hát ez is valami. A múlt családi mintái beleégtek a lelkébe. Nem csoda, hogy a párkapcsolataiban a bántalmazás folyamatosan vissza-visszatérő probléma volt. Legalábbis eddig. Viszont valaminek a végére már sikerült pontot tennie. Ő már nem verte a gyerekeit. Múlik a múlt.
Nagyon nagy bajban lennénk, ha nem élhetnénk békességben, mert a múltban valami rossz dolog történt velünk vagy valamelyik ősünkkel. Senkit sem szolgál, ha folyton újra játsszuk a korábbi történeteket. Ami szolgál, az a múltunkkal való megbékélés szándéka és a szándék tettekbe váltása.
Ez egy belső önismereti utazás és természetesen nemcsak komoly traumákra, hanem a mindennapokban felmerülő kevésbé megrázó eseményekre is vonatkozik. Hiszen nap, mint nap hoz elénk az élet megoldandó feladatokat, kihívásokat. Sokszor már az is nagy eredmény, ha egy délelőtt ért sérelmünket le tudjuk estére tenni és nem visszük tovább éjszakára vagy a következő napokra.
A negatív életeseményeken túl olyan önsors rontó gondolatokat és érzelmi fájdalmakat is hurcolunk, amelyek igazából nem is a sajátjaink, hanem gyerekkorunkban szüleinktől vagy más fontos személyektől hallottunk. Az olyan hiedelmekre gondolok, mint például „nem vagyok elég jó,” „sosem viszem semmire,” „ én erre alkalmatlan vagyok.” Mivel fontos személyek mondták, mi elhittük és sajátunkká tettük őket. De egyszer csak eljön az a pont, amikor megelégeljük önmagunk bántását és szeretnénk tényleg megszabadulni ezektől a régi gondolatoktól. A múlt szerencsére nem kényszeríthet rá, hogy örökké benne időzzünk. Tovább léphetünk.
Bert Hellinger, a családállítás atyja is a múlton való továbblépést szorgalmazza: „Legyengít és energiát emészt fel, ha folytonosan felemlegetjük a múltat. Sok háború, mind az egyének, mind a népek szintjén azért keletkezik, mert nem engedik elfelejteni a múltat. A múlt feldolgozásáról való lemondás tisztító hatást gyakorol a lélekre. Néha tehát a pszichoterápiában is pontot kell tenni. Gyógyító hatása van, ha a múltnak el szabad múlnia. Ilyenkor a továbbhaladásra összpontosul az erő.”
Az légy, ki a múltat magában oldja fel
Félrelépett. Pedig szép családja van, csinos felesége, három gyönyörű gyermeke. Sosem hagyná el őket. De ami történt, megtörtént. A titok persze nem sokáig maradt titok. Amikor a feleség megtudta, hogy a férje megcsalta, óriási volt a csalódása. Összeomlott. A férfi vállalta a felelősséget. Kifejezte, hogy sajnálja a történteket. Szakított a másik nővel és igyekezett mindent megtenni, hogy kiengesztelje a párját.
A feleség sokáig nem engedett a sértődöttségéből. Őrlődött, gyanakodott, vádaskodott. A férfi nem futamodott meg. Eltökélten mentette a házasságát. Nagy szerencséjükre őszintén tudtak beszélni a konfliktusról. Leültek és beszélgettek. Kifejezték a félelmeiket, a vágyaikat, az igényeiket. És ahogy nap-nap után beszéltek és beszéltek és közben figyelmet szenteltek egymásnak, egyszerre csak azt vették észre, hogy közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha is voltak. Mindketten ugyanezt érezték. Az elkövetett hiba egy állomássá vált a közös útjukon. Hagyták, hogy elmúljon a múlt, ők pedig megerősítették szövetségüket.
Mindannyiunknak vannak keserű saját élményei, illetve generációs történetei a múltból. Gyógyulásunk azonban nem történhet a múltban, csakis a jelenben. Ha szükséges segítséggel, ha segítség nélkül is megy, akkor önerőből, a lényeg az, hogy oldjuk fel magunkban a múlt sebeit. Ahogy a Kormorán együttes énekli dalában:
„Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét.
Választott, ki a múltat,
magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt,
tudja, ébredni kell.”
Felnőttként az a dolgunk, hogy felelősséget vállaljunk belső állapotainkért. Két alapvető választásunk van: érzelmi fájdalmaink vagy megmérgeznek minket, vagy mi hagyjuk őket a hátunk mögött. A múlt terheinek letétele, illetve a múlt értékeinek elismerése segít, hogy összhangba kerüljünk a jelenünkkel. Minél inkább sikerül mindezt elérnünk, annál könnyebben tudjuk jövőnket az élet gondoskodására bízni.
**
Ha szívesen részt vennél egy egyéni vagy csoportos családállításon, akkor az alábbi gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.
