Blog

Amikor mindenki betölti a saját helyét a családban, az nagyon jó érzés. Akkor van rend, ha a szülők hitelesen élik és felelősen felvállalják a felnőtt szerepeiket, a gyerekek pedig biztonságban vannak és nyugodtan lehetnek gyerekek. Csakhogy elég gyakran előfordul, hogy az anya vagy az apa nem tudja betölteni feladatát, a gyermek pedig segítségképpen a szülő megmentőjének a szerepét veszi magára.

A rend szerint a szülő ad, a gyerek elfogad

Mivel az élet a szülőkön keresztül érkezik a gyerekhez, a rend szerint a szülő ad a gyerek pedig elfogad. Ha én, mint gyerek élek, akkor elfogadtam az életet a szüleimtől. Ha az életen kívül semmi mást nem adtak volna, ez már önmagában olyan egyértelmű rangsort eredményez, amely lehetetlenné teszi, hogy kiegyenlítsem ezt a hatalmas ajándékot. 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne adhatnék a szüleimnek figyelmet, törődést. Nem jelenti azt, hogy idős korukban ne gondoskodhatnék róluk. De az életet a saját gyermekeimnek fogom tovább adni. Az értéket pedig környezetem számos fontos szereplőjével osztom meg. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, milyen következményekkel jár, amikor zavar támad a rendben és egy gyerek arra kényszerül, hogy a szülő támaszává váljon.

Amikor a gyerek a szülő gyámolítójává válik

Egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha megkapja a szükséges stabilitást és szeretetet a szülőtől és felnézhet rá. Sokféle oka lehet annak, ha egy anya vagy apa nem tud felelősségteljes szülő lenni, ezekről Az anya panasza bejegyzésben részletesen írtam. Mindenképp kell lennie valaminek a sorsában, amitől egy része nem tudott felnőni. Például árvaságra jutott, vagy kínzó hiányokat élt meg a születési családjában, vagy nem tudott feldolgozni bizonyos veszteségeket.

Például, ha az édesanya kislányként elveszítette az apukáját és emiatt nem kapta meg tőle a vágyott szeretetet, akkor könnyen előfordulhat, hogy a fiától próbálja meg kicsikarni a hiányzó érzelmeket. A gyermek belekényszerül egy olyan szerepbe, ami egyáltalán nem neki való. Cseppet sem könnyű az anya gyámolítójává válni és a szülő fölé emelkedve „naggyá” válni.

Réka anyukája lelki támaszává vált

Réka (nevezzük így) édesanyjának hamar kudarcba fulladt a házassága. Alighogy megszülte Rékát, már el is váltak. Ettől kezdve életét a lányának szentelte. Nem lett új partnere, minden figyelmét és szeretetéhségét rá zúdította. Nem győzte hangsúlyozni, mennyi áldozatot hoz érte, viszont cserébe a kislánytól, később nagylánytól várta el, hogy legfőbb bizalmasa és lelki támasza legyen. Mindenről tudni akart, mindenbe beleszólt, ugyanakkor tanácsokat kért tőle, beavatta legszemélyesebb dolgaiba.

Úgy kezelte a lányát, mintha szövetségese, vele egyenrangú társa lenne. A helyzet akkor éleződött ki igazán, amikor a lány nővé érett és beleszeretett valakibe. Az anyát ez kínosan érintette, nem mintha a fiúval lett volna baj, sokkal inkább azért, mert ragaszkodott a lányához. Mi lenne vele a Réka nélkül? Magának akarta őt. Nem akarta, hogy elköltözzön a közös lakásból, nem akart egyedül maradni. Réka csapdába került. Most ott tart, hogy döntenie kell. Ha elmegy, elárulja az anyját, akihez mély gyermeki szeretet köti. Ha marad, mi lesz a saját felnőtt életével?

Miért nehéz elengedni a terheket?

Nagyon fárasztó és megterhelő a gyerek számára, amikor csak ad és ad a szülőnek. Mégis az a tapasztalat, hogy nem könnyű elengedni a kényszerűen felvett „nagyságot.” Amikor a gyerek beavatódik a felnőttek dolgaiba, az ugyan azzal jár, hogy felnőtt terheket vesz magára, ugyanakkor fontosnak, jónak és különlegesnek érzi magát. Egyfajta hatalmat kap. Azt érzi, hogy „lám én milyen nagy vagyok, olyasmit is meg tudok oldani, ami anyunak/apunak nem sikerült.” „Bizony, én jó vagyok, hisz segítek anyunak/apunak.”A terhektől nyilván szívesen megszabadulna, de ehhez a fontosság, a jóság és hatalom érzését is el kell elengedni. Ezért nehéz egy ilyen döntés.

„Majd én békét teremtek”

Anya és apa folyton veszekedtek. Amikor kitört a vihar, olyankor Rózsikának (nevezzük így) összeugrott a gyomra, gondolatai villámgyorsan cikázni kezdtek, és mindig kitalált valamit, hogy elterelje a szülei figyelmét a konfliktusról. Amikor kicsi volt, énekelni, vagy ugrálni kezdett, vagy aranyosan hízelkedni próbált. Később, mikor már nagyobb lett, nem bírta ki, hogy ne szóljon bele a vitába, hogy ne próbálja meg őket békíteni. Általában az édesanyja pártjára állt, apa ugyanis állandóan belekötött anyuba. Sokat kritizálta. Rózsika szerint teljesen alaptalanul. Anyu ilyenkor vagy magyarázkodott, vagy visszatámadott. Talán még élvezték is a játszmáikat, de hogy megszokták őket, az biztos. Rózsika azonban minden egyes alkalommal feszítő kényelmetlenséget érzett és úgy gondolta, az ő dolga harmóniát teremteni.

A lehetetlennel próbálkozott. Nem csoda, ha a hosszú évek alatt elfáradt békítő szerepében. A fáradtság azonban nem múlt el akkor sem, amikor elköltözött, saját családot alapított. Felnőtt nőként és családanyaként is mindig túlterheltnek érezte magát. Mintha az ő vállát nyomta volna a családjának és munkahelyének összes megoldandó problémája. Aztán történt valami és elérkezett az életében egy olyan ponthoz, amikor meglátta az összefüggéseket. Rájött, hogy gyerekkora óta követi ezt a mintát. Mintha ő lenne felelős mindenki boldogságáért. A felismerést elhatározás követte. Úgy döntött, hogy változtat. Nem cipeli tovább mások terheit. Épp elég neki a saját élete.

„Hol marad az én életem?”

 „Önmagunk meghülyítésének legbiztosabb módja, ha mások ügyeibe ártjuk magunkat; leghamarabb úgy lehetünk épelméjűek és boldogok, ha a magunk dolgával törődünk”
(Melody  Beattie)

A rend szerint senki sem vállalhatja át más sorsát. Mindenki a maga tetteiért és a maga sorsáért felelős. Ha ebben elcsúszás van, akkor a családállítás folyamata segíthet a rend helyreállításában. A gyereknek ki kell keverednie a szülei történeteiből, mert ha nem teszi, akkor nem tud a saját dolgával törődni. Hol marad az ő élete, ha mindig másokéval van elfoglalva?

Ha már felismertük a szerepcserét, fontos, hogy ne álljunk meg a panaszkodásnál és a méltatlankodásnál. Hiszen ha csak szemrehányásokkal illetjük a szülőket, amiért ilyen nehéz helyzetbe hoztak minket, akkor még nem vagyunk a helyünkön. Ahogy a Bátorság kell a boldogsághoz bejegyzésben bővebben is szó volt róla, kell egyfajta plusz erő és elszántság, hogy változtassunk. Viszont, amikor ez sikerül, akkor összhangba kerülünk a lehetőségeinkkel és valódi felelős felnőtt életet élhetünk.

„Ha gyerekként én irányítottam, felnőttként még inkább én fogok”

A később született nem változtathatja meg a korábban született sorsát. Próbálkozhat ugyan, de a dolog kudarcra van ítélve. Viszont az adás és elfogadás rendjének felborulása hosszú távú következményekkel járhat. Aki gyerekként megszokja, hogy ő irányít, az később felnőttként is hajlamos lehet mások fölé helyezni magát. Ha például ezt a férjével, vagy a feleségével teszi, az bizony sok probléma forrása lehet. Azt hiszi, majd ő segít a párjának. Majd ő megmenti. Még akkor is, ha erre senki sem kérte. Ezzel azonban megsérti a párkapcsolat egyenrangúságát. A társát alárendelt pozícióba szorítja. Bármennyire is tudattalanul teszi, ez komoly konfliktusokat okozhat a kapcsolataiban.

„Majd én apa helyett is erős leszek”

Gábor – nevezzük így – tizenkét éves volt, amikor elváltak a szülei. Apa beleszeretett valakibe és elhagyta a családot. A fiú a húgával együtt az édesanyával maradt. Az apa eleinte még havonta egyszer-kétszer elvitte őket hétvégére, de aztán a találkozók egyre ritkábbá váltak, és amikor újra nősült és kisbabája született szinte teljesen el is maradtak. Az anya nem titkolta csalódását, amikor kiderült, hogy férje megcsalta és egy másik nő mellett döntött. Megalázottnak és legyőzöttnek érezte magát.

Haragját és gyűlöletét egyáltalán nem rejtette véka alá. A volt férj ellenséggé vált. Gábor készségesen anyja pártjára állt. Érthető, hisz vele maradt egy háztartásban és most már csak rá számíthatott. Egyik napról a másikra kis felnőtt lett belőle. Vigasztalta anyut, és amiben csak tudott segített neki. Ő lett a „férfi” a családban. Anyja és a húga támaszává és gyámolítójává vált. Feszülten leste, mit tehetne értük. Igyekezett betölteni az űrt, amit az apa hiánya okozott. Mindeközben anyja érzéseit tükrözve ő is lenézte és kritizálta az édesapát. Nem volt kérdés, hogy ők különbek, mint a csalfa apa.

Az állandó készenlét és az apa-pótló szerep azonban óriási teherként nehezedett rá. Hisz még neki is szüksége lett volna támaszra és energiára, helyette pedig csak adni és adni igyekezett. Vajon ő honnan meríthetett volna erőt?

Később, amikor felnőtt férfi lett, az élet fura helyzetbe hozta. Családapaként megkísértette egy szerelem és hasonló helyzetbe került, mint annak idején az édesapja. Felmerült a nagy kérdés: mit tegyen? Hagyja ott a gyerekeit, mint annak idején édesapja tette vele és kis húgával?

A családállítás segít rendet teremteni

Ez a kérdés foglalkoztatta, amikor eljött egy családállításra. Az oldási folyamatban elfoglalta a helyét a születési családjában. Újra gyerek lehetett. Energiák szintjén találkozott és újra kapcsolódott addig lenézett édesapjával. Átélte az egykori gyermek fájdalmát, elismerte és kifejezte a haragját és tehetetlenségét.

A negatív érzelmek felvállalása segített felszínre hozni a mélyebb igazságokat. Hogy mennyire hiányzott neki, amikor elhagyta őket. Már nem tagadta, hogy kötődik hozzá. Természetesen szembe nézett az édesanyával is. Visszaadta neki az átvállalt terheket. Mélységében megértette, hogy nem felelős a szülei boldogságáért, nem felelős a kapcsolatukért, nem felelős a sorsukért. A legfelemelőbb pillanat az volt, amikor visszaemelte a szívébe az édesapját. Amikor ez megtörtént, megkönnyebbült a lelke és rengeteg minden a helyére került. Új mélységeket fedezett fel magában és új irányt kapott a szeretete. Ez segített, hogy olyan döntést tudjon hozni, ami minden érintett javát szolgálja.

Megértettük és megélhettük azt, amit Bert Hellinger a családállítás módszerének atyja így fogalmazott meg: „Problémák mindig ott keletkeznek, ahol valaki szeret. A megoldásnak ezért együtt kell működnie ugyanazzal az erővel, amely a problémát okozza. Tehát ugyanazt a szeretetet használja fel, amely a problémához vezetett. Annyi történik, hogy új irányt adunk ennek a szeretetnek, egy gyógyító, segítő irányt, mégpedig minden érintett számára.”

**

Ha szívesen részt vennél egy egyéni vagy csoportos családállításon, akkor az alábbi gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatota