Kevés dolog tud jobban megviselni bennünket, mint egy szerelmi csalódás. Amikor elkezdünk egy párkapcsolatot, boldogságot remélünk tőle. Igyekezetünk azonban időnként kudarcba fullad. Talán voltak olyan partnereink, akik csúfosan bántak velünk. Becsaptak, elárultak. Könnyen lehet, hogy mi magunk is átgázoltunk már másokon.
Vajon mit kezdünk életünk kiábrándító és örömtelen kapcsolati élményeivel? Megkeseredünk és bezárkózunk a csalódások hatására? Méltatlankodva bizonygatjuk, hogy egy férfiban vagy nőben sem lehet megbízni? Mi segíthet egy válás vagy szakítás utáni újrakezdésben? Vajon találhatunk-e másik szerelmet, ha korábban összetört a szívünk?
„Nem adhatod állandóan saját megposhadt önmagadat a világnak”
Magam is elváltam, pedig nem így terveztem. A válság rákényszerített, hogy újraértékeljem önmagam. Szerepeimmel, hibáimmal és erényeimmel együtt. Az egész életem összeomlott és újra épült. Annyi magasságot és mélységet éltem át különösen az első évben, hogy úgy éreztem, egy egész életre is sok lenne. Transzformáló, intenzív és rendkívül megterhelő időszak volt. Azóta sok idő eltelt. Férjhez mentem másodszor is.
„Saját magadnak kell állandóan átalakulnod. Nem adhatod állandóan saját megposhadt önmagadat a világnak, azt várva, hogy az viszont mindig új legyen számodra.”
(Deepak Chopra)
Bár szívesebben választanánk egy minden tekintetben kényelmes, kellemes életet, sorsunk időnként komoly kihívások elé állít bennünket. Egy válás vagy szakítás pont ilyen lehet. Kérdés, hogy hatására megkeseredünk, vagy bölcsebbé válunk. Ahogy A kivívott boldogság elengedéseken keresztül talál ránk bejegyzésemben már részletesen írtam róla, a leghitelesebb emberek pont azok, akik bátran szembenéznek a nehézségekkel és megtalálják a kivezető utat a mélységből.
Mondj igent!
Egy válás vagy szakítás utáni továbblépés legelső, legalapvetőbb feltétele, hogy legyen bennünk hajlandóság arra, hogy túllépjünk a fájdalmas élethelyzeten. Hogy belsőleg igent mondjunk a változásra. Valljuk be, ez sokkal nehezebb, mint beleragadni az önsajnálatba! Nehezebb, mint bezárkózni. Azzal, hogy igent mondunk, egy új, egy ismeretlen utat választunk. Még fogalmunk sincs arról, hogyan fog megtörténni a változás. Sőt, arra sincs biztosíték, hogy egyáltalán sikerülni fog.
„Az élettől való félelem valójában az érzelmektől való félelem.”
(David R. Hawkins)
Ha igent tudunk mondani arra, hogy továbblépünk és a lehető legjobbat hozzuk ki a helyzetből, akkor ez magával hozza a saját érzelemvilágunkra vonatkozó „igen” szükségességét is. Rengeteg ellentmondásos érzelem söpörhet rajtunk keresztül. Lehet, az egyik pillanatban még visszasírjuk a partnerünket, a másikban fergeteges dühöt érzünk iránta. Minél kevesebb ellenállás és kárhoztatás nélkül tudjuk elfogadni a feltörő érzelmeinket, annál inkább tapasztaljuk majd, hogy észrevehetően enyhül a fájdalom.
Kapcsolódjunk olyan emberekkel, akik a kívánt irányba segítenek
Nagyon nem mindegy, hogy egy szakítás vagy válás után kikkel osztozunk az érzéseinken. Ha olyan személyekkel, csoportokkal tesszük ezt, akik a haragunkat táplálják, bosszúra sarkallnak, ítélkeznek, okoskodnak, akkor nehéz lesz tartanunk magunkat az igenünkhöz. Jobban járunk, ha olyan társakkal beszélgetünk, akik hisznek bennünk és megértőek. Hasonlóan, mint Anthony Mello történetében a barát, aki nem követelőzik, nem ítélkezik, „csak” szeret és elfogad:
„Évekig neurotikus voltam. Ideges voltam, depressziós és önző. Mindenki azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. Én persze nehezteltem rájuk, bár beláttam, hogy igazuk van, és meg akartam változni. De sehogy sem sikerült, bármennyire is akartam. Leginkább az fájt, hogy a legjobb barátom is azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. És ő is állandóan arra kért, hogy változzam meg. Vele is egyetértettem, bár rá nem tudtam neheztelni. Erőtlennek és csapdába zártnak éreztem magam. Egyszer azonban így szólt hozzám a barátom: – Ne változz meg! Maradj olyan, amilyen vagy! Igazán nem számít, hogy megváltozol-e vagy sem. Én úgy szeretlek, amilyen vagy: nem tudlak nem szeretni. Olyanok voltak ezek a szavak a fülemnek, mint a legkedvesebb muzsikaszó! Ne változz! Ne változz! . Szeretlek. Görcseim fellazultak. Életre keltem. És, igen, csodák-csodája, megváltoztam! Most már tudom, hogy addig nem tudtam volna megváltozni, amíg nem találok valakit, aki szeretett engem, függetlenül attól, hogy megváltozom-e, vagy sem.”
Mi vár ránk a csalódásokon túl?
Vajon a csalódásokon túl is találhatunk igaz társat? Saját tapasztalatom szerint igen! De vajon mi növelheti esélyeinket, hogy ez tényleg megtörténjen? Szerintem a legeslegfontosabb, hogy minél inkább tisztába jöjjünk magunkkal. Végtére is, ki tudhatná jobban, mi megfelelő számunkra is és mi nem? Ki érezhetné jobban, mi tölt fel energiával és mi fáraszt le? Ahogy Palya Bea énekli a Jó ember dalában, álljunk meg, öleljük át magunkat, nézzük meg, mire is vágyunk és adjunk esélyt magunknak, hogy megtörténjen. Máskülönben maradnak a megalkuvó kapcsolatok.
“Állj meg hát te is
Öleld át magad,
Nézd meg mire vágynál
Neked is szabad”
Tényleg, hogyan is szeretem a tojást?
Az oltári nő című film szépen példázza, hogyan lehet eljutni a bizonytalan önértékelésből a valódi önbecsülésig. Maggie folyton megszökik az esküvőjéről. Amikor a történetét feltáró újságíró beszélget a cserbenhagyott vőlegényekkel, feltűnik neki, hogy mindegyikük azt állítja, hogy egykori szerelme pont ugyanúgy szerette a tojást, mint ő. Egyikük, omlettként csak fehérjéből, a másik rántottaként, a harmadik buggyantva.
A sorozatos párkapcsolati kudarcok nyomására Maggie elkezdi felfedezni önmagát. Elköltözik, stílust vált. Megvalósítja régen dédelgetett ötleteit, kreatív munkába kezd. Van a filmben egy rövid, de igen kifejező jelenet. Maggie áll a konyhapult előtt. A pulton ott sorakoznak tányérokon a tojásos ételek. Végigkóstolgatja őket. Végre valahára utánajár, hogy melyik ízlik neki legjobban. Ekkor jön rá, hogy a tükörtojás a kedvence. Hasonlóképpen nekünk sem árt megtenni saját felfedezéseinket önmagunkkal kapcsolatosan.
Mit tehetek, hogy a következő kapcsolatom sikeresebb legyen?
„Ha valaki elment, nem azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy miért, hanem azt, hogy milyen szépséget fogok létrehozni abban a térben, amit már nem ő foglal el.”
(Rudy Francisco)
A kívánt társ hiánya miatti bánkódás helyett érdemes tudatosan keresni meglévő élethelyzetünk előnyeit és értékeit. Nem baj, ha időnként visszacsúszunk a reménytelenségbe. Amennyiben kitartunk a kezdeti igenünk mellett, akkor ennek kell, hogy legyen eredménye. Figyeljünk magunkra! Törődjünk magunkkal! Gyengéden, türelemmel, szeretettel. Töltsünk minél több időt számunkra kedves emberekkel vagy épp házi kedvenceinkkel. Bontakoztassuk ki alkotókészségünket, tehetségünket!
Ha a figyelmünket a jóleső érzésekre irányítjuk, ha olyan tevékenységeket végzünk, ami boldoggá tesz, akkor egyre energikusabbá válunk. Növekszik az önbizalmunk. Amikor felfedezzük, hogy ott van bennünk a boldogság forrása, megszűnik az egyedülléttől való félelem. Minél stabilabbak vagyunk önmagunkban is, minél magabiztosabban tudjuk irányítani az életünket, annál nagyobb eséllyel vonzunk be egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező partnert. Addig pedig jól elvagyunk egyedül is.
Hogyan tud segíteni a családállítás?
Egy válás, szakítás kapcsán a családállítás leginkább a régi partner elengedésében tud segíteni. Abban, hogy szabaddá váljunk és tovább lépjünk. Gyakran érezhetjük, hogy van egy nehezen leküzdhető, szinte megmagyarázhatatlan akadály, ami miatt makacsul ragaszkodunk egykori partnerünkhöz. Az ellenkezője sem ritka. Olyan erőteljes a csalódás, hogy legszívesebben az egész kapcsolatot megtagadnánk. Szeretnénk kiradírozni az éltünkből.
„Az ember könnyen megjegyzi, ki bántotta meg.
Sokkal nehezebb – és sokkal szeretettelibb – azt felidézni,
mit tanult abból, hogy túlélte ezt a bántást, és hogy továbblépett.”
(Stephanie Dowrick: A szeretet ajándéka)
Bár az egyes élettörténetek egyediek és megismételhetetlenek, a megoldásnak sok közös vonása van. Például, hogy akkor járunk a legjobban, ha felvállaljuk a felelősség ránk eső részét. Már egy olyan aprócska lépés, mint amikor egymás szemébe nézve elismerjük, hogy a másik az életünk fontos szereplője volt, enyhülést hozhat. Még erőteljesebb az oldódás, amikor őszinte megbecsüléssel tudjuk elfogadni mindazt, amit kaptunk tőle. Beláthatjuk, hogy amit mi adtunk neki, azt saját döntésünkből, önként adtuk.
A családállítást terében gyakran feltárul, hogy az események hátterében különböző családrendszerből hozott minták állnak. A párkapcsolatban beaktiválódtak korábbi gyerekkori sérülések vagy belegabalyodtunk valamilyen sorsösszefonódásba. Nagy megkönnyebbüléssel jár, amikor ezek a helyükre kerülnek.
Hasonlóképpen óriási tehertől szabadulhatunk meg, amennyiben kiderül, hogy nem sok köze van hozzánk annak, hogy a párunk megcsalt vagy elhagyott. Ez sokkal inkább az ő személyes története. Kár magunkra vennünk. A kapcsolat ajándékait hálával elfogadhatjuk. A veszteségeket közösen meggyászolhatjuk. Amikor a kapcsolat betöltötte a maga szerepét, társunk emlékét a szívünkben megőrizve továbbléphetünk.
**
Ha szívesen részt vennél egyéni vagy csoportos családállításon, akkor az alábbi gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.
